bundaskutya

Számlálóó
Indulás: 2010-10-10
 

 Üdvözlünk!

A Szimat Klub 2008-ban azzal a céllal alakult, hogy az állatvédelmet segítse. Tagjaink főleg fiatal állatvédők, akik szabadidejükben vállalták az állatok védelmét. Szeretnénk létrehozni egy menhelyet,ahol a hontalan állatokat el tudnánk helyezni, valamint egy kutyaiskolát tudnánk üzemeltetni, ami térítésmentes lenne. Véleményünk szerint egyik fő részét képezi az állatvédelemnek a kutyák oktatása, ami hazánkban sajnos nem megoldott, hiszen nincs minden gazdinak több tízezer forintja a kutyasulira. Teljes mértékben altatás ellenesek vagyunk, és számunkra nem létezik olyan egy állat megmentésekor,hogy nem. Nem vagyunk sem menhely, sem alapítvány, kizárólag segíteni akaró állatvédők. Nem gyűjtünk semmiféle pénzadományt, mert tagjaink igazi állatbarátok, és nem a pénz vezérel minket. Rengeteg programot is szoktunk szervezni, például saját kutyáinkkal nagy sétákat teszünk a budai erdőkben vagy valamelyik fővárosi parkban. Gyakran eljárunk közösen valamilyen állatos rendezvényre (kiállítás, agility stb.). Rendszeresen meglátogatunk menhelyeket, ahol önkéntesmunkával és tárgyi adománnyal segitünk. Valamint felhívjuk az állatvédelemre a figyelmet. Ha szeretnél csapatunk tagja lenni, akkor jelentkezz az alábbi e-mailen: tipi.tapi@citromail.hu 

 

SZÁMOLJUK FEL EGYÜTT AZ ÁLLATKINZÁST!

 

mened450.png

frisstsek4ffb8.png

 kutyatartknak3bb73.png

kutyafajtk003e0.png

gazditkeresnek50925.png

SOS2fc34.png

hasznoslinkek2ee6b.png

 
Hírdetőfal

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.